Az Év Autóbuszos Személyszállítója – 2012 Díj átadása

Az Év Autóbuszos Személyszállítója – 2012 Díj átadása

nit-200A gálán a NiT Hungary Autóbusz Tanácsának előterjesztésére, a Turizmus Zrt. javaslata alapján Németh Lászlóné miniszter asszonytól vehette át Az Év Autóbuszos Személyszállítója 2012 Díjat Potsay Csaba egri autóbuszos tagvállalkozásunk.

 

Forrás: http://www.nit.hu

Az Év Autóbuszos Személyszállítója – 2012 Díj átadása
a Budapesti Kongresszusi Központban

A hagyományoknak megfelelően 2013. február 1-én a Budapesti Kongresszusi Központban több mint ezer szakmabeli részvételével zajlott a XXI. Turisztikai Díjátadó Gálarendezvény, amelyen összesen 18 díjat vehettek át a turisztikai szakma legmagasabb nívójú teljesítményt nyújtó vállalkozásainak vezetői.

A rendezvény vendégeit a kormányzat részéről Németh Lászlóné, Csizmadia Norbert, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára és Horváth Viktória, az NGM helyettes államtitkára köszöntötte. Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter köszöntőjében hangsúlyozta: Magyarország olyan hely, ahol jó élni, és ahol érdemes vendégeskedni is, ezért a Kormány kiemelten fontos feladatának tekinti a turisztikai ágazat fejlesztését.

nit-2-400

A gálán a NiT Hungary Autóbusz Tanácsának előterjesztésére, a szervezet elnökségének határozata alapján Németh Lászlóné miniszter asszonytól vehette át Az Év Autóbuszos Személyszállítója 2012 Díjat Potsay Csaba egri autóbuszos tagvállalkozásunk. Potsay Csaba 1987 óta végez személyszállítási tevékenységet a megrendelői kör és az utazóközönség legnagyobb megelégedésére. A vállalkozás 2012-es innovációja a „Fakultatív programok az Észak-magyarországi régióban” címmel, az egri vendégéjszakák számát növelve, egy nap alatt bejárható Eger környéki turisztikai célpontokat céloz meg, melyek részei a Világörökségnek, vagy jellegzetes és frekventált Eger közeli hazai turisztikai célpontok. A Garantált program figyelmet fordít a mozgásukban akadályozott utazóközönségre is: speciálisan átalakított járművel a kerekes székesek számára is biztonságos autóbuszos utazást biztosít. A vállalkozás iránti utas-elégedettséget hűen tükrözi a NiT Hungary Elnöksége által kiírt pályázatra beérkező 16 szavazólap.

Az évadnyitó eseményen szervezetünket Dittel Gábor, a NiT Hungary ügyvezető főtitkára képviselte.

A tagság nevében ezúton is gratulálunk az elismeréshez!

A XXI. Turisztikai Évadnyitón készült fotókat az alábbi linkek alatt, illetve együttműködő partnerünk, a Turizmus Kft. weboldalának (www.turizmus.com) Galéria rovatában tekinthetik meg.